Újfent így este köszöntöm azokat, akik idetévedtek!
Furcsa érzés kerített ma hatalmába. Nyugtalan, ideges és nyűgös voltam, pedig igazi okom nem volt rá, hogy így legyen. Talán fáradt vagyok és le kellene szoknom a hajnalig tartó olvasásról? De, ha egyszer ez az egyik fő eleme az éjszakai tevékenységemnek, akkor hogyan hanyagolhatnám? Nem tudnék már anélkül elaludni, hogy ne merüljek el elalvás előtt egy teljesen más világban, melyben otthon érzem magam. Csoda, hogy milyen remekművek kerülnek ki egyes emberek kezei közül. Vannak sablonos, egyedi, lehengerlő, fantasztikus, unalmas művek, de egyikre sem lehet azt mondani, hogy nem érnének semmit, hiszen mindegyik alkotás megmelengeti valakinek a szívét és a számára kellőt nyújtja. Ez a csodás a művészetben, hogy valaki mindig jobban megismeri önmagát általa.
Zsenge korom ellenére túl sokat gondolkodom az élet értelméről, utunk állomásairól, a sorsról. Komolyan, megfontoltan igyekszem élni az életem, s néha ez már számomra is bosszantó. Kíváncsi vagyok, hogy mások milyennek láthatnak. Unalmasnak? Titokzatosnak? Zárkózottnak? Fogalmam sincs, de igyekszem jó ember lenni és segíteni, ahol tudok.
Gondolatim kedvenc költőm versével zárnám.
További szép éjt mindenkinek!
Radnóti Miklós: Téli napsütés
Az olvadt hó beroskad
és szertesündörög,
kondérok gőzölögnek,
mint bíbor sülttökök.
A jégcsap egyre nyúlik,
a csöppje már nehéz,
egy-egy kis tócsa pattan
s szelíden égrenéz.
S ott fönn az égi polcon
hátrább csuszott a hó,
kevésbeszédü lettem
s ritkán vitatkozó.
Ebédre várok-é, vagy
talán meg is halok?
lélekként szálldosom majd
horzsolván éjt s napot?
Árnyékom rámtekint, míg
borong a téli nap.
Kincstári sapka rajtam,
a nap fején kalap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése