Szép estét mindenkinek!
Arra gondoltam, hogy szabadjára engedem gondolataimat. Zsenge koromhoz képest sokat gyötrődöm, tanakododom az élet nagy kérdésein.
Mik is a nagy kérdések? A halál, a szerelem, a sors és más egyéb misztériumok, melyek egész létünket oly módon hálózzák be, hogy abban eligazodni nem lehet. Minden ember tudja, hogy hiába gyötri elméjét, valódi, igazi, megrendíthetetlen tényekre nem juthat ezekben a kérdésekben. Mégis mi mind merengünk ezen a kérdéseken, s rohanó időnk tetemes részét tanakodásra szenteljük. Filozofálunk, merengünk, álmodozunk, képzelgünk...
Én sem vagyok kivétel ez alól. Véleményem szerint ez egy igen jól bevésődött emberi ,,betegség", amely senkit nem kerül el és mindenkit, legyen akármilyen földhözragadt, leterít a lábáról, s arra kényszeríti, hogy mélyen szántó gondolatok foganjanak meg elméjében.
Más kérdés viszont, hogy eme gondolatok napvilágot látnak e. Vannak, akik hangosan, ordítva kürtölik szét elveiket, mások megfontoltan, csendesen adják ki magukból, míg tetemes része az emberiségnek elemészti önmagában, s nem meri kimondani.
Én hogyan vélekedem? Túlzottan is összetetten, és némely téren szkeptikusan.
A szerelem egy igazi gyötrelem. Nem védekezhetsz ellene, nem tehetsz semmit. Jön, elér, leigáz, tüzesen éget, majd kihuny... Az első résszel még nem is lenne probléma, de megéri szenvedni azért, hogy végül kihunyjon a láng a lelkünkben?
Attól függ, hogy milyen helyzetben állunk. Fiatal szívvel nem éri meg folyton vágyakozva tekinteni a jövőbe és azon gyötrődni, hogy miért nem nyilallt még Cupido felénk, hiszen ezzel csak megkeserítjük saját létünket, s a valóságot szürkének látjuk, pedig, ha körülnéznénk oly sok színt találnánk magunk körül az áhított rózsaszínen kívül. Nem kell mindig egy álmot kergetni, elér az majd, ha ott lesz az ideje.
Természetesen későbbi időkben, érett, bölcsebb, tapasztaltabb emberként a szerelem gyümölcse felbecsülhetetlen.
Számomra nehezen emészthető még az, hogy vajon a szerelem egyszer söpör végig az emberen, de akkor hurrikánként, vagy már lanyhább fokozatait is annak tekinthetjük? Én nem akarok holmi eltévedt fellángolásokat szerelemként emlegetni. Egyesen meg vagyok döbbenve, ha valaki emésztő tűzként emleget egy nyilvánvalóan csak szikrázó érzelmet. Ezen elméletem nagy problémája, hogy alulértékelem érzéseimet, és nem tudok kellő lánggal égni, amikor kell, mert úgy érzem, hogy nem tehetem, mivel még nem most ért el az emésztő tűz.
Problémás egy terület nálam. Nem is igazán tudom, hogy hiszek-e ebben. Lehet, hogy csak magunk gyártjuk szerelmi képzelgéseinket azon alapvető késztetés mellé, hogy fenn akarjuk tartani fajunk.
A szerelem témájáról sikerült megnyitni elmém kapuját, s meglepően könnyedén röppentek ki onnan a gondoaltok és kételyek, csakhogy nem ez az egyetlen fontos tanakodnivaló, de erre az estére bőven elég volt azt hiszem.
Ma pár idézettel búcsúzom. Jó éjt!
A szerelem az élet nagy ajándéka, és aki nem nyújtja ki utána a kezét, az sohasem élte az életet a maga teljes módján. (Erskine)
A szerelem olyan, mint a ragályos betegség: minél jobban félünk tőle, annál inkább hajlunk rá. (Chamfort)
A szerelmet sosem találja meg az ember. De aki a szerelmet keresi, annak minden egyéb megadatik. (Paul Géraldy)
